Az enyémet meg elolvasod a blogon. Jó. Legyen Neked igazad, mint már oly sokszor....
Üdítő volt, könnyed és volt ritmusa. Hogy kritikus lennék? Természtesen, hiszen már Jimmy is megmondta, elég pikírten, hogy felemelő hallgatni a laikus rálátásomat, ezen akkor megsértődtem, mégiscsak a Fészek Klubban mondta nem egy sör után, a tánctól izzadtan és közben kizárólag barátian átkarolt. Ma már úgy érzem tőle szokatlan módon, a maga módján dicsért, főleg miután hasznosította kritikámat.
Szóval tiszta harmincas évek. Kiváló összjáték. Majdnem mindenkinek hiszek. Nem tudok minden poénra figyelni, mert egymást érik a gegek. Arra gondolok, hogy mennyi munka van a pontos esések, kelések, dobások, zuhanások mögött. Aztán arra, hogy még mennyi lehetne. Minden jóindulattal és tisztelettel. A rendező és a Team mennyi ötletet gyúrt egybe egy szokásos komikum kedvéért. Már az elején tudni vélhető a vég, de nem zavar, hiszen a játék érdekel az események pörgetése, eklektika, stíluskavalkád, ami előzetes ismereteim alapján jellemző a rendezőre. Az élő zene hangulatot varázsolt. Hangosan nevettem, nem hittem, hogy zavar. Meg nem is érdekelt. Tetszettek a színek, a ruha, a díszlet. A fekete, a fehér, a régi doboz, a piros bugyi, a vaj színű zakó, a szmoking zakója, ami számomra inkább felöltő, a fehér és fekete cipők. A csíkos inas ing, a csillogó női ruha, a hajdísz, a pipadohány, az elegáns harisnya.
A teríték megoldása, a varázslat, a főzés, a tűrés határait feszegető néhol gyomorforgató nyers tojás...és a fordulatok. A lebegtetett homo vonal, eléri, hogy nézőként folyamatosan mosolyora húzódjon a szám. A rendező belecsempészett mindent, ami stílus, ami ritmus, ami humor, ami zene, ami játszható, ami érthető.
Féltem, hogy majd annyira művészi lesz, hogy elveszek a lényeg mögött, féltem, hogy nem lesz "majomfejes esernyő-poén" féltem, hogy nem tudok majd elvonatkoztatni Tőled, de el tudtam, bár néhány ordibálásban megmaradtál magadnak.
Csak az a piros nyelű műanyag partfis ne lett volna...
Cseréljétek ki egy fa partfisra!
A rendező előtt le a kalappal, csak így tovább...
A zenész figyelme, ritmusa, rátermettsége, szerénysége, reflexe (paraván) túl ment minden szerepén, lenyűgöző...
A színészek pontos összjátéka, mimikája, egyedi megoldásai, ritmusa szórakoztatott...
A közönség sem zavart.
Köszönöm a meghívást és boldogsággal tölt el, hogy abban a teremben nemcsak én láttalak...
:)
2009-01-25
2009-01-25