Hogy milyen lehet az iskolapadból kikerülve belekóstolni a nagybetűs életbe? Milyen nehéz lehet a közgazdasági ismereteket a gyakorlatban használni? Milyen lehet kiállni huszonhárom kíváncsi szempár elé és valami újat, valami érdekfeszítőt mesélni nekik? Milyen lehet a Színművészeti falai közül szerződést kapni egy színházban és az évad első bemutatóján főszerepet játszani?
Milyen lehetett Nagy Endrének lenni? Ezt írta meg Kárpáti Péter a Búvárszínház című darabban. Nagy Endre életét... meg egy kicsit a mai kabarét... amit nem a Nagymezőben, de még csak nem is a Nagymező környékén játszanak, hanem egy sokkalta nagyobb épületben, melyhez inkább van köze Steindl Imréhez, mint Nagy Endréhez.
Hogy hol bontogatja szárnyait a frissen szerződött Nagy Endre? Az Örkényben. Titok színház számomra, melyben már kaptam hideget is, meg meleget is... ahol a Nő lépett elém a múltból egy olyan fiatal színésszel, akiről nem is értettem, hogyan mondhatott el egy értelmes monológot egy egész felvételi bizottság előtt. Ahol mosógépek testesítették meg a tengert és csupán habokban jelent meg a főhősnő. Ahol koldusként énekeltek egy szál kanapén. Ahol a sirály csak kivételesen nagyon alacsonyan szállt és ahol úgy nyűgözött le a századelei hamupipőke története és Sípos Lajosa, mint kevés darab a deszkákon.
Két felvonás. A második fényévekkel tűnt hosszabbnak, mint az első. Nagyon szépen indult, úgy éreztem visszahozza a klasszikus színházhoz a kedvem, hogy majd nekem ez, - félre a második sor nyaktörésével - visszahozza a csütörtöki rádiókabarék ősi felvételeinek hangulatát. Jól indult, zongora, Mácsai enyhén remegő térdű frissen végzett főiskolás. Elfogadtam Hámori Gabi hasonlatosságát Eszenyihez. Hogy mindig van egy némajátékos, aki gyakorlatilag a világ leghálásabb és legőszintébb szerepét játsza...(Én is ilyen némajátékos akarok lenni....) Szóval kezdett megmelengedni a szívem környéke. Amikor is a Vadszamárhoz érkeztünk... majd egy CÓ lett belőle és aktuálpolitikai vezényszavakat üvöltöttek dallamra a deszkákról. Hát mit ne mondjak... az arcomra fagyott a mosoly. Második sor ide vagy oda... Azt hittem, hogy jobb lesz, hogy lesz még valami izgalom valami ... nem is tudom mire vártam. Aztán megjelent Mimi megtestesítője és el nem tudtam képzelni, hogy honnan olyan ismerős az a semmire sem jellemző karcos női hang és honnan olyan ismerős az a feszülő ér a nyakon ... Aztán beugrott egy logo, egy dallam és egy napi szappanopera. És nem értettem, hogy miért nem énekel jobban, vagy hogy miért kell erőltetni hogy énekeljen... Nem egy zenés darabra hívtak, mégis valaki mindig dalra fakadt, mint egy rossz Disney filmben.
Azt hiszem a darabban egyedül és kizárólag a színház új üdvöskéje ragadott magával. A színház társulata pedig szilárdan állt a helyén, a direktor úrral együtt, eltekintve a néhány ingó oszloptól. A második felvonás rejtett magában egy-két meglepő, izgalmas és megdöbbentő pillanatot. Idézni is lehetett volna belőle... Mégis, mikor felálltam a székből és felhajtottam négy percen belül megszámlálhatatlant ásítottam. Sőt, azon kívül, hogy megőrültem a Bandika szemkörüli ráncaiért... azon kívül egy találkozásnak tudtam örülni.
Búvárszínház... még érned kell...
2007-10-13 Örkény, Búvár színház (azóta levették műsorról)