Eszterházy- Szikora- Zoób

Hogy Eszterházy nagy író, és sznobizmus, azt tudtuk. Hogy nem mindenki érti, azt is tudtuk. Hogy a Váci utcai Pesti Színház a Víg kamrája, azt eddig is tudhattuk. Hogy Zoób Kati jelmezei gyönyörűek és színháziak, azt eddig is tudtuk, hogy szeret Szikorával együtt dolgozni, azt sejthettük, azt hogy Szikora nem szokványos rendező, azt eddig is tudtuk. Hogy a magasröptű filozófiát nehezen lehet halandó embernek értelmezni, azt eddig is tudtuk. Hogy a kérdések mellé szeretnénk válaszokat kapni, és a válaszokhoz kérdések tartoznak, azt eddig is tudtuk, hogy a televíziós tehetségkutatók szoprán fiúkat munkához juttatnak, azt eddig csak sejtettük. Nem tudtuk viszont, hogy mi az az Eukleidészi Geometria vagy a Nem Eukleidészi Geometria, nem tudtuk, hogy van olyan háromszög, amelynek belső szögeinek összege nem 180 fok. Nem tudtuk, hogy a meztelenség jó-e vagy rossz-e vagy szükséges-e. Nem tudtuk, hogy a női, illetve férfi, avagy ló seggek megfestése a mindent jelenti. Nem tudtuk, hogyan fér össze a 17. század a 20. századdal és hogy jön ide a 21. század. De kibogozták. Megtudtuk, hogy ne teázzunk soha németekkel és hogy Einsteinnél száraz volt a süti. Megtudtuk, hogy a köszvénytől az ecsetet nem lehet felemelni a földről. Megtudtuk, hogy az Angyal sem nem ördög, sem nem isten. Nem áll sehol. Megtudtuk, hogy apám, apám, apám, apám... és semmi mást. Viszont én megtudtam, hogy Gyuriska János Istenien játszaná Molnár Ördögének címszerepét.

A Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című Eszterházy Péter darab Szikora János rendezésében a Pesti Színházban igazi barokk komédia egy részben. Nevetni lehet rajta, még akkor is, ha a Váci utcai közönség csak befelé kuncog. Én Istvánmezőről visítva röhögtem. Nehéz volt a Kisváros polgármestéről elhinnem, hogy festő, nehéz volt elhinnem, hogy az énekes egy férfi, nehéz volt elhinnem, hogy a festményre firkálnak tollal (Yasmina Reza: Művészet). Aki kíváncsi Rubens mezítelen seggeire, s hogy miért visel majd minden önarcképén kalapot, az váltson egy jegyet, mert a női mellek mellett és a féri dombok alatt lappang valami, amitől többnek érzed magad, ha kijössz... Pár ruhadarabbal mindenképpen.

2008.03.26. Pesti Színház Rubens és a nemeuklideszi asszonyok

KORPUSZ MAXIMUSZ

Ha azt olvasom egy szórólapon, hogy rémdráma, nem biztos hogy hanyatt-homlok rohanok a péztárba jegyet váltani az előadásra. Erre a rémdrámára sem a szórólap miatt mentem. Kis színház, kis színpad, kis nézőtér....Beleolvasok a szórólapba... „A szerző, halála előtt meglátogatta a rendezőt...."Nyelvészeti vitába keveredünk... Annyi bizonyos, hogy még mindketten éltek a találkozás időpontjában. Minimál díszlet, annál több fény. Hümmögő kórus, vízcsobogások, mezítelen férfi hátsók. Nehezen bontakozik ki a történet, mintha valami vissza-visszarántaná a homályba. Aztán elkapom a fonalat. Valami oltár készül, mindenki repülni akar, fontosak a szavak, szóvirágok... A kifejezések csodái. Azt hiszem egy zseniális fordítás. A szálak ketté válnak, hogy kerül ide egy nyomozó? Mi után nyomoz? „ROSSZ! Nem az érdekel minket, hogy..." Sherlock Holmes és Doktor Watson tűnik fel a színen. Watson nagyszerűen és szerethetően adja a tanulni vágyó detektívet és, mint minden nyomozó történetben a tanítvány kérdései viszik előre a mestert. Sherlok inkább Columbora hasonlít, a hátratett kéz, a járkálás, a következtetések logikátlan logikája... csak a szivar hiányzik, a kutya és a nem létező feleség. Üdítő szál, szótárak ők ketten az eseményekhez. Megmagyarázzák a miérteket klisékkel, kimondott evidenciákkal. Közben a szobrász készíti az oltárt, már nagyon kiváncsi vagyok rá. Testek kellenek, meg lábak. Feltűnik egy nő, aki kiváncsi a rózsája ízére. Annyira tisztának tűnik, annyira fiatalnak, hogy gyermeki kiváncsiság számomra a szexualitása. Egy gyilkos felesége, akinek „szétboszták a ...", ne higgyünk a fülünknek, csak a szemünknek... ne, annak se... Ötezerért eladják az asszonyt. A gyilkos, aki kisírja az érzelmeit. Jelenléte megrettent, pedig a másik oldalon ülök, bár az asszonyt is az első sorból szedte, szerencsére távolabb foglaltam helyet. Egy tiszta lélek kell még, tisztább, hogy tökéletes legyen az Oltár. Mondja a szobrász, akinek minden mozdulatbán elhiszem, hogy ez az egyetlen, erre tette fel az életét és keresi a repülni vágyókat az oltárhoz... Akinek elhiszem, hogy beleőrült a nesterműbe...Aki belehal a megvalósíthatatlanágba, aki belehalasztja a környezetét is... A segédet is, akivel tudtatja, hogy senki, hogy nem is érhet fel vele soha. Talán fél, hogy a tanítvány túlnő mesterén... a segéd, aki megvédi a tiszta lelket, szalad, fut, esetlen, késő. Mérgezett bor, meghal. Ő is. A gyilkos is... Csak egy ember marad, aki távolból szemlél mindent. Hümmög a kórus, ők már repülnek. A Tanító csak áll. Úgy csöppent Ő ide, mint Pilátus a Credoba. Sebaj, majd megérti. Beszélek egy kicsit a díszletről, mert lenyűgözött. Lenyűgözött az a kerítésdeszkából készült nyitható-csukható asztal, kád, kerítés, emelvény, oltár, ágy... bármi... Hiába, a kis színház, kis tér, kis díszlet csodákra képes... Kiderül, hogy nem egy jól sikerült fordítás, a művet Sherlock Columbo Holmes, alias Toepler Zoltán írta. Medöbbentem. Nyugtáztam. Tetszett. Pont elég volt. Elég volt a jelmez, elég volt a hümmögés, elég volt a közelség, elég volt a távolság. Hiányoltam a szagokat. Sok lett volna, de kellett volna. S intertextualitás: „Tavaly mindneki meghalt..." Idén ezen a színpadon majdnem mindeki meghalt... A bostoni halottkémek helyett ezerszer ajánlom mindenkinek! Stúdió-K: Korpusz

2008.03. 14. Stúdió-K Korpusz. (A kritika olvasható az író honlapján is és ez nagyon.. valamilyen...)