KORPUSZ MAXIMUSZ

Ha azt olvasom egy szórólapon, hogy rémdráma, nem biztos hogy hanyatt-homlok rohanok a péztárba jegyet váltani az előadásra. Erre a rémdrámára sem a szórólap miatt mentem. Kis színház, kis színpad, kis nézőtér....Beleolvasok a szórólapba... „A szerző, halála előtt meglátogatta a rendezőt...."Nyelvészeti vitába keveredünk... Annyi bizonyos, hogy még mindketten éltek a találkozás időpontjában. Minimál díszlet, annál több fény. Hümmögő kórus, vízcsobogások, mezítelen férfi hátsók. Nehezen bontakozik ki a történet, mintha valami vissza-visszarántaná a homályba. Aztán elkapom a fonalat. Valami oltár készül, mindenki repülni akar, fontosak a szavak, szóvirágok... A kifejezések csodái. Azt hiszem egy zseniális fordítás. A szálak ketté válnak, hogy kerül ide egy nyomozó? Mi után nyomoz? „ROSSZ! Nem az érdekel minket, hogy..." Sherlock Holmes és Doktor Watson tűnik fel a színen. Watson nagyszerűen és szerethetően adja a tanulni vágyó detektívet és, mint minden nyomozó történetben a tanítvány kérdései viszik előre a mestert. Sherlok inkább Columbora hasonlít, a hátratett kéz, a járkálás, a következtetések logikátlan logikája... csak a szivar hiányzik, a kutya és a nem létező feleség. Üdítő szál, szótárak ők ketten az eseményekhez. Megmagyarázzák a miérteket klisékkel, kimondott evidenciákkal. Közben a szobrász készíti az oltárt, már nagyon kiváncsi vagyok rá. Testek kellenek, meg lábak. Feltűnik egy nő, aki kiváncsi a rózsája ízére. Annyira tisztának tűnik, annyira fiatalnak, hogy gyermeki kiváncsiság számomra a szexualitása. Egy gyilkos felesége, akinek „szétboszták a ...", ne higgyünk a fülünknek, csak a szemünknek... ne, annak se... Ötezerért eladják az asszonyt. A gyilkos, aki kisírja az érzelmeit. Jelenléte megrettent, pedig a másik oldalon ülök, bár az asszonyt is az első sorból szedte, szerencsére távolabb foglaltam helyet. Egy tiszta lélek kell még, tisztább, hogy tökéletes legyen az Oltár. Mondja a szobrász, akinek minden mozdulatbán elhiszem, hogy ez az egyetlen, erre tette fel az életét és keresi a repülni vágyókat az oltárhoz... Akinek elhiszem, hogy beleőrült a nesterműbe...Aki belehal a megvalósíthatatlanágba, aki belehalasztja a környezetét is... A segédet is, akivel tudtatja, hogy senki, hogy nem is érhet fel vele soha. Talán fél, hogy a tanítvány túlnő mesterén... a segéd, aki megvédi a tiszta lelket, szalad, fut, esetlen, késő. Mérgezett bor, meghal. Ő is. A gyilkos is... Csak egy ember marad, aki távolból szemlél mindent. Hümmög a kórus, ők már repülnek. A Tanító csak áll. Úgy csöppent Ő ide, mint Pilátus a Credoba. Sebaj, majd megérti. Beszélek egy kicsit a díszletről, mert lenyűgözött. Lenyűgözött az a kerítésdeszkából készült nyitható-csukható asztal, kád, kerítés, emelvény, oltár, ágy... bármi... Hiába, a kis színház, kis tér, kis díszlet csodákra képes... Kiderül, hogy nem egy jól sikerült fordítás, a művet Sherlock Columbo Holmes, alias Toepler Zoltán írta. Medöbbentem. Nyugtáztam. Tetszett. Pont elég volt. Elég volt a jelmez, elég volt a hümmögés, elég volt a közelség, elég volt a távolság. Hiányoltam a szagokat. Sok lett volna, de kellett volna. S intertextualitás: „Tavaly mindneki meghalt..." Idén ezen a színpadon majdnem mindeki meghalt... A bostoni halottkémek helyett ezerszer ajánlom mindenkinek! Stúdió-K: Korpusz

2008.03. 14. Stúdió-K Korpusz. (A kritika olvasható az író honlapján is és ez nagyon.. valamilyen...)