„-Hallod a Nemzetibe csak elmehet. És én különben sem engedem, csak klasszikusokhoz.
- Azok írják a legnagyobb disznóságokat! „
Asszonygya a szórólap: „Előfordult-e már veled..." Na álljon meg a fáklyás menet... Tegezel? Engem? Nem őriztünk együtt libát... „hogy meg akartál ölni valakit? ... Legszívesebben bombával föl...(itt kimarad az ige) Egyes emberek ezt meg is teszik. Éppen ma. Éppen itt. És éppen ugyanolyanok, mint te." Erre meg azt írja az Eöri Szabó Zsolt, hogy már hogyan lennének olyanok, mert mi nem... ők... Ők megteszik, mi meg nem ugye, ettől különbözünk... Erre a rendező Úr (az egyik szerző Úr testvére és segítek nem a Dosztojevszkijé, hanem akinek a vezetékneve egyezik) hogy : „Világos, de egy színházi előadás akkor lehet jó, ha a közönséggel meg tudjuk éreztetni, hogy a történésekhez azért nekik is sok közük van." Például nézik az előadást. Szerintem. Amikor megkérdezték, hogy mit csinálok vasárnap délután, mondom megnézem az Ördögöket... asszongyák, jah ha van fölösleges négy órád, akkor elképedtem... hát mondom éppen lesz. Lesz ami lesz. Jegyproblémáim vannak. Karzatra kapok jegyet. Hirtelen Józsefvárosi cselédlánynak érzem magam, klasszikusokat a Nemzeti karzatáról. Legutolsó sor. Foglaljak csak helyet. Félezerért mit is várok? Négy óra tömény kultúra bőven megéri, meg persze László Zsolt a Nemzet deszkáin...Majd elalszom már háromkor, mert nem annyira édes ez a November, mint kellene, inkább esős. Egy kistejes a cirdás szőnyegen, hideg fafotelban. A színházban, ahol ott gyújt rá az ember, ahol akar természetesen nem lehet cigarettát kapni.Ezt mélyen, hogy úgy mondjam fájlalom. Első nézői figyelmeztetés, fáradjunk a kocsi belsejébe. Hiába a nemzeti nézőtere egy nemzet nézőtere, nagyon picinek tűnik (no comment). Szemben a színpaddal, ami meg borzasztóan mély (no comment). Amíg befáradnak a kedves nézők, igen a késők is, addig mintha metronóm szólna és valami bugyborékoló, hörgő hangot hallunk, maga a pokol, csak a díszlet még kék... és barna... a nézőtéren legalábbis. Annyira közel vagyok a - mint később megtudtam swarovski kristályból készült csillárhoz, hogy teljesen magával ragad a csillogása. Egy darabig bambulom, az előbb még érdekesnek tűnő hörgés és kattogás már nagyon idegesít, valóban képes lennék tőle megölni valakit. És egyszer felgördül a függöny. A díszlet remekül kihasználja a színpad mozgathatóságát. Valójában az egész előadás alatt kihasználják a technika adta lehetőségeket (tegyék is, ha van egy ilyen színpad, ahol összevissza mászkálhatnak a kockák, akor tessék olyan darabot rendezni, amiben ez használható és ne a rozsda egye) Szkeptikusan figyelem az eseményeket, az ismerősöket, az ismeretleneket a hatalmas színpadon, mert valahogy azt érzem én ezt nem fogom érteni. Modern, klasszikus, modern, klasszikus... egy darabig megy. A nevekkel bajban vagyok, még jó hogy nem olvasom, hanem nézem. Így legalább az arcok megvannak... meg a szálak is. Ha a modern drámához hozzá tartozik, hogy elhagyja az igéket, akkor a modern színjátszáshoz a motyogás tartozik hozzá. Alig érteni egy-két színészt. Túlzások, drámai pillanatok, nagy nevettetések. Bohócok, labda, palackos víz és vér... sok-sok vér... Emlékezetes nóták... Megáll az idő - az égen némán álló csillagok... Elképesztő helyen elképesztő poénhegyek. Magyar szállingózó sznob közönség, nem nevet, menekül. Jó-jó... nem rövid, nem sodró, izgalmas történése van. Sokszor nem kristályosodik ki az akarás, az üzenet, a jelentés, de nem nézhetetlen.
Fogom, tartom, emelem - csak én nevetek. Morbid rózsaszín koporsók. Benny Hilli viccek. A színészek? Céltalan toporgások, határozott irányváltoztatások. A kiábálásokból néhol semmit nem érteni. Beszédtechnikai hiba? Pezsgőt, pezsgőt, az esküvőket jobban szeretem, ugyanaz az öltöny... hanem szürke hétköznapokon is. Visszatérő motívumok, erősít? magyaráz? szájbarág? Nem hiszem. László Zsolt, hol ötletgazda, hol balek, hol kapitány. Rónai Lili puszta jelenléte már csak korából adódóan is erős. Egy kisleány viszhanggal a színpadon. Na, jó az izgitől elfelejti a szöveget. Kit még, kit még? Hevér Gábor maradt szememben a nevettető szereplő. Nem hittem neki, hogy bandavezér lenne, lehet hogy nem volt feladata... Egyhangúlag... Schmied Zoli, mint fajtalankodó borért sánta asszonyt mentő szerelmetes fiú jól állta a sarat... csak a tekintet, csak a tekintet! Trokán Péter és Schell Judit csak éppen egy-egy jelenet erejéig tűnik fel. Szemben Csoma Judittal, aki a darab női főszerepét cipeli a vállán jelenlétével, szavaival, kisugárzásával. Vass Teréz öblös hangjával a darabban legtöbbet csókolt nő címet nyerte el. Kitűnően szalad át a deszkákon. Major Melindának vörösen zuhogó haja és érces kacagása volt maradandó. Gazsó György vagy összetört, gyászoló ámde az őszinte kurva anyátok, vagy fiának tartozó apát alakított. Tamási Zoltán pont a helyén volt minden korban és időben. Csankó Zoltán? Fiam! Ó nem, Ma nem! A stúdiósok? A stúdiósok puszta jelenlétükkel emelték eme korai délután fényét. Erős, koncentrációt igénylő darab. Innen is, meg onnan is.
De nem, nem éreztem, hogy dühből robbant volna a busz, csak játékból. Nem éreztem a terrorizmust. „Egy bombával föl...Mondom, mint te." Nem. A hátizsákban bűntudat volt, nem bomba. „Ezek az emberek néha történelmet írnak" lehet, ha történelem volt, akkor az internacionálé volt, akkor a történelmi részhez a tehetős üzletemberek vicces-mókás összejátszása, akkor a hagyományok minden eshetőségek közötti megtartás, hisz bármely korban... esküvő-temetés-évforduló (kerek és 27.) - névadó ... amit akarunk. De nem volt terrorizmus. Pénzmosás volt, egyház kifigurázás, olaj ügy és örökösödés, meg genetika és feltalálók...nem éreztem tőle, hogy a következő buszon majd rajta leszek én is...Azt meg főleg nem, hogy rettegni is fogok, de azt éreztem, hogy a nagyapám nője még lehet majd az apámé, azt éreztem, hogy csillogó névadókon milliók felett szavaznak, azt éreztem, hogy relatív dolog a szerelem, azt éreztem, hogy aki csak bűnbak, azt gyötri a bűntudat.
A zene, a hangok, a zenészek. Talán ők nyűgöztek le a legeslegjobban. Olyan hangulatot teremtettek, amit semmi mással, a legerősebb színészi játékkal sem lehetett volna helyettesíteni.
Ördögök? Inkább emberek. De milyenek?... Ilyenek. Pont, mint te, éppen itt, éppen ma... Körülötted, körülöttem, körülötünk... mindenhol...Hátizsákok, koporsók, esküvők, névadók, pezsgők szekrények, ásók, írók, feltalálók, papok, kapitányok. Buszok.
2007-11-19 Budapest Nemzeti Színház Ördögök (Azóta nincsen műsoron)