"A botrány, asszonyom, csak az kiált az égre,
s ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke."
Magyar Színház. Házi főpróba. Nagyon korán érkezem, szokásomhoz híven. Egyedül megyek színházba... ÚÚÚ, ez valami hatalmas önállósodás kezdete, vagy csak szimplán így hozta a délutánom? Magam sem tudom, de valamikor mindent el kell kezdeni!
Rá is gyújtok, ettől úgy érzem nem vagyok egyedül. Aztán konstatálom, hogy nincs is olyan korán, mert már sok ősz hajú néni-bácsi várakozik a Hevesi Sándor téren. Majdnem a cigi végére értem, amikor megérkezett a Tanár Úr. Eszméletlen pasas. Meg kell veszni a hangjától! Színházi ember, a vérében van minden. Már nem hisz benne igazán, de nem tudja abbahagyni. Veszedelmesen reálisan látja a kultúra ezen ágának minden részét. Legalábbis most így gondolom. Aztán majd megváltozik a véleményem ... Így szokott az lenni...
Szóval besétáltam, lassan, félve. Nem tudom mitől féltem. Attól, hogy egydül kell megnéznem a darabot és nem lesz kinek suttogni a fülébe a csípős kis megjegyzéseimet, vagy attól, hogy ez az EGYEDÜL ez most valaminek a kezdete-e vagy valaminek a vége... A bejáratnál a jegyszedő a kezembe nyomott egy prospektust és közben megkérdezte (CSAK TŐLEM), hogy a főpróbára jöttem-e. Mondtam igen... Látta rajtam, hogy én sem vagyok biztos benne...
A szórólapon a szereposztás, a darab rövid leírása a bemutató időpontja: Március 24.
Ma március 22 van. Kettő nappal előbb látom a darabot, tehát még nincsen teljesen készen, ez még nem az AZ odaadás, amit majd a premieren nyújtanak. Ez CSAK a házi főpróba, itt még elmegy egy-egy baki is... VAGY nem?
Az előadás nehez indult, a Csomor Csilla jelmeze/ruhája úgy nézett ki, mintha a maradék díszletből varrták volna össze. Néhol elfelejtették a szöveget. Nem tudom eldönteni, hogy Őze Áron csupasz feneke mennyire emelte az előadás fényét.. illetőleg emelte-e ... Csomor Csillát látni viszont nem Zsuzsának.. Jól esett, kellemesen meglepődtem rajta. De az egészben a legszebb és a legjobb a koliig vezető út volt.
Kapásból eltévedtem, amikor el akartam indulni haza... Sebaj, éjszaka segítőkészek a pesti emberek. Bár azért egy enyhe remegés rámtört, amikor elszáguldott mellettem egy csapat pasas. Mégis.. én egy védtelen láyn vagyok... nagyon megszorítottam a kis táskámat, hátha együttérez velem és hozzám szól, hogy ne félj... én mindig itt leszek Neked. ....
Táskával oldalamon indultam immár a helyes irányba. Egyszerűen meghülyültem ettől a kora tavaszi széltől és levegőtől. Annyira élveztem, hogy még a koszos, büdös hetedik kerületi levegőt is feledtette velem. Pedig a neon-reklámok között elég nehéz hinni, hogy élvezhető egy esti séta ott, ahol bármelyik pillanatban leszólíthat egy csöves, hogy AZONNAL adj neki egy cigit.
Mégis... Bódultan szökdécseltem végig a Rózsák terén, majd az István utcán... Elhagytam a Nefelejcset, a Hernádot, a Cserhátot.. és ott eszembe jutott, hogy: " buta kis játék, hazodok és elhiszed. Önző kis játék.. angyalszíved mély pokolra viszem..." És hangosan énekelgettem míg elértem a Stefánia - Ajtósi sarokra---
Annyira várom már a tavaszt, mint egy megváltót.... Szomjazom a zöld színt.. PONT itt .. ahol szemben van a LIGET...
Ahh... amikor elhaladtam egy lakás ablaka alatt, ahonann kiszűrődtek a családi tévézés zajai kicsit honvágyam lett ... és eszembe jutott az ÉN LIGETEM, a mi ligetünk... Aztán amikor, az Ajtósin sétáltam és néztem a lámpákat ... kicsit otthon éreztem magam Pesten. Kicsit azt éreztem, és most először fogalmazódott meg bennem hogy enyém is ez a város.A naaagy főváros belopta magát a szívembe, a szürkeségével, a mocskával, az illatával-bűzével a hangjaival....
2006. március Magyar színház: Tartuffe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése